Veszélyeztetett fajok

Segítsünk nekik a túlélésben, hogy ne csak szép zoknimintaként maradjanak fenn!

Hosszabb ideje együttműködünk a BROZ természetvédelmi egyesülettel, amely több mint 20 éve hajt végre gyakorlati természetvédelmi intézkedéseket a Natura 2000 területeken. Elsősorban a Duna mentén vizes élőhelyeket és folyóágakat, ártéri erdőket, réteket és legelőket állít helyre. Velük együttműködésben alkottuk meg vidám zokni kollekciónkat, amely éppen a veszélyeztetett fajokra hívja fel a figyelmet.

A kollekcióban szereplő állatok közös jellemzője, hogy számuk riasztóan csökken a természetben. Ez azt jelenti, hogy veszélyeztetettek, vagy legalábbis közelednek ehhez a státuszhoz. Az emberek tevékenységükkel és gazdálkodásukkal olyan nagy hatást gyakoroltak a tájra, hogy abban egyre kevesebb hely marad. Felszántották a réteket, megtizedelték az erdőket, kiszárították a vizes élőhelyeket. Emiatt egyre jobban csökken ezeknek a fajoknak az állománya.

Számunkra fontos, hogy ezek a fajok ne csak szép zoknimotívumként maradjanak fenn. Ezért is támogatjuk a vizes élőhelyek helyreállítását, a természetes ártéri erdők védelmét, hogy a természetnek és minden „zoknifajunknak“ legyen elég tere az élethez.

Hogyan járulhatunk hozzá mindannyian a veszélyeztetett fajok védelméhez?

A növények és állatok védelmének legjobb módja az élőhelyük javítása. Például:

• színes virágágyások ültetésével – a változatos kert és a virágzó fák ugyanis vonzzák a méheket, lepkéket és más beporzókat,
• érzékenyebb tájgazdálkodással – a kevesebb növényvédőszer használata hozzájárulhat a helyi biodiverzitás javításához,
• mozaikos fűnyírással – a rovarok a pázsit nyíratlan részeiben találnak menedékre, amelyek az ilyen típusú fűnyírásnál a gyepterület mintegy 20–40%-át teszik ki,
• azáltal, hogy nem ültetünk inváziós növényfajokat, amelyek többnyire távoli helyekről származnak, és veszélyeztetik az őshonos ökoszisztémát,
• és az olyan környezetvédelmi szervezetek támogatásával, amelyek a természetes erdők védelmével és a vizes élőhelyek helyreállításával foglalkoznak. Ezt elsősorban az emberek anyagi és önkéntes segítségének köszönhetően tehetik.

Mindez hatással van a változatos tájra, amely így megalapozza a növények és állatok sokféleségét.

Bővebben a veszélyeztetett fajokról

A fekete gólya erdeink és vizes élőhelyeink titokzatos lakója. Ennek a ritka fajnak már csak az utolsó két párja fészkel a Dunai ártéri erdőkben. A fészkeléshez stabil, idős fákra és közeli vizes élőhelyekre van szüksége, elegendő táplálékkal. Megóvása érdekében ezért mindenképpen szükségszerű a vizes élőhelyek védelme, és az őshonos erdők helyreállítása.

A méhbangónak rétekre és legelőkre van szüksége a túléléshez, amelyeket rendszeresen kell kaszálni és meg kell tisztítani a rászálló magoktól. Ahogy a neve is sugallja, ez a faj a méheket célozta meg. A méhbangó a napsütötte sztyeppréteket és a világos bozótokat kedveli.

A jégmadár fokozatosan elvesztette élőhelyét, ezért a Duna menti tájakon már ritka madárfajként tartjuk számon. Kisebb méretű, gyönyörű színekben pompázó, türkiz-narancssárga madár. Apró halakkal táplálkozik, amit leggyakrabban egy víz feletti ágról lesve fog ki.

A boglárkák ritka lepkefajok, amelyek a virágzó növényekkel teli, változatos tájakon élnek. Életükhöz és fejlődésükhöz nagyon sajátos feltételekre van szükségük, nemcsak karbantartott rétekre és tápláléknövényekre, hanem a közvetlen közelükben megtalálható hangyabolyokra is. Ilyen változatos tájat legkönnyebben az állatok legeltetésével tudunk elérni.

A közönséges ürge szereti a jó kilátást. Tökéletes feltétel számára, ha a réteket a legelő állatok tartják karban. Az ürge régen rendkívül elterjedt faj volt, olykor több százezres kolóniákban élt. A mezőgazdaság intenzívebbé válásával és a gyepek felszántásával azonban minden megváltozott.

A méhészmadárnak megfelelő fészkelőhelyre és rovarokban gazdag tájra van szüksége az életéhez. Ezt azonban a mezőgazdaság jelenlegi vegyszerezésével, a legeltetés felhagyásával, és nem utolsósorban a folyódinamika megváltozásával nem olyan egyszerű meglelni.

Ahhoz, hogy a beporzók – például ez a gyönyörű fecskefarkú lepke – körülöttünk repkedhessenek, olyan tájra van szükségük, amely elegendő élelmet kínál számukra – virágzó rétekre, változatos növényzetre, természetes kertekre, növényvédő szerekkel nem túlkezelt mezőgazdasági területekre.